2017. március 1., szerda

Shadows Fall: I


Dragon Age Inquisition, a Here Lies the Abyss előtt közvetlenül. Igen, új fandom, mert az utóbbi néhány hétben kicsit* ráfüggtem. Folytatásosra tervezem, ő lenne itt az első fejezet. A páros Cullen/Alistair, de a DA-t ismerve lesz itt minden, nem kell aggódni. Cullen szenved az elvonási tünetektől, Alistair pedig tudván, milyen, segíteni akar. Apropó, a Gameplay Masterpostot igyekszem majd frissíteni, ugyanis megint csak egy videójáték fandomról van szó. De ha valakit izgat, van belőle kettő egész könyv is, amik mellesleg fantasztikusak. És nagyon érzem, hogy fogok azzal a szállal is írni. Mert nincs olyan ember a világon, aki elolvassa Az elorzott trónt és nem shippeli Maricot és Loghaint. 

Szóval ez itt egy kicsit hosszabb lélegzetvételű történet kezdete, de nem tervezem többre 6-7 fejezetnél. Az első fejezetben szereplő dalok pedig: grey warden // sera was never // samson' tale. Sok mindent én fordítottam, mert egyrészt nem magyarul játszottam az Originsszel, mert borzasztó volt (a Wardent Kamarásnak fordították. Kamarásnak.), másrészt pedig az Inquisitionhöz nem is hiszem, hogy készült fordítás.

*értsd: nagyon


Ó, Szürke Őrző, mit tettél?

Alistair a bárpultnál ült Varric társaságában. Az épület, a bútorok, az emberek zengték a bárd énekét, és érezte, hogy sokan őt bámulják. A kovács, a lánya. Krem, és a Bika többi embere. Solas, a sarokból, kimérten és kiismerhetetlenül. Ingerülten pillantott fel a pultosra, majd intett neki, és a korsója hamarosan ismét megtelt egy jó nagy adag habos sörrel.

Szövetséges vagy ellenfél?

Már ő sem tudta biztosan. Hitt az Őrzőkben, hitt a saját közösségében. Hitt abban, hogy a rend még megmenthető. Hinnie kellett. Főleg most, amikor a legnagyobb szükség van megbízható Őrzőkre. Hallotta a Hívást, ahogy mindenki. De nem mindenki jött rá, hogy az egész hamis. Az Őrzők letértek az útról, olyasmiket tettek, amire ő nem volt képes. Ezért elment és árulóvá vált a szemükben. Még mindig kínozta az egész. Most pedig már mindenki tudja, hogy Corypheus oldalán állnak, az egykor dicső rend mára elfajzott. Hataloméhes vezetők irányították a megtévesztett katonákat.

Nem bírta tovább hallgatni.

– Muszáj ezt?

Varric csupán egy pillanatra nézett felé, de tudta, hogy a törp együtt érez vele. A bárd elhallgatott, a kocsmában hosszú másodpercekig csend uralkodott. Aztán a nő új nótába kezdett, amit Seráról írt. Vidám, pattogós dallam szivárgott felé, de alig figyelt oda.

– Nem a te hibád, Ali. – Varric mintha kitalálta volna a gondolatait. Felé pillantott egy üres mosollyal, de mindketten tudták, hogy nincs jó kedve. A törp író, pillanatok alatt képes kiismerni az embert. Könnyű volt kedvelni. Sera furcsa lány, kicsit őrült. A Bika robusztus qunari, állandóan félmeztelen. Az Inkvizítor pedig… Lavellan. Apró elf, ambiciózus, és rendkívül jó vezető. Alistairt Duncanre emlékeztette. De kétségtelen, hogy érdekes társaságot szedett össze. Ott volt még Dorian, a Tevinter mágus. Azóta, hogy itt van, nem is látta, Varric szerint állandóan a könyvtárban van. Cassandra, Vivienne, Blackwall… Utóbbi elmondása szerint szintén Őrző. Volt benne valami furcsa, de Alistair képtelen volt megfogni, micsoda. Magának való ember.

Csak akkor tudta meg, hogy Leliana az Inkvizítor egyik tanácsadója, amikor megérkeztek Skyholdba. Jó volt viszontlátni őt, de nem beszéltek sokat. Kapott ideiglenes szállást a hatalmas erődítményben, hamarosan pedig tovább indulnak majd Orlais felé, messze nyugatra. A Corypheushoz hű Őrzők jelenleg ott csoportosulnak, és tudniuk kell, mit művelnek.

– Tudom – válaszolta végül. Nem az ő hibája, hogy az Őrzők elfordultak az igazi kötelességüktől. Csupán úgy érezte, tehetett volna valamit. Akármit.

– Ilyet soha nem mondtam!

Kiabálást hallott maga mögül, de mielőtt még hátrafordulhatott volna, egy rendkívül dühös Sera huppant le mellé a székre. Varric felnevetett mellette, kissé kárörvendően. Alistair hamarosan kitalálta, hogy a lány a bárdnak intézte a szavait, aki még mindig a róla írt nótát zengte. Az elf arcáról sütött, hogy gyűlöli.

– Utálom. Miért rólam írnak dalt, eh? Mármint, én csak egy csavargó vagyok, értitek, egy tolvaj. Ha valakiről, hát az Inkvizítorról kell dalt írni! – Lecsapta az íját az asztalra, a pultos pedig csak egy „már megint?” pillantással felsóhajtott. – Ráadásul nem is igaz. Akkor már legalább igazságokat is írhatna, nem?

– Igazad van, Boglárka. – Varric mindenkinek becenevet ad. Legtöbbször nincs köze a nevükhöz, sokkal inkább a pozíciójukra vagy a személyiségükre reflektál. Boglárka. Kívülről ártalmatlannak tűnik, de valójában mérgező. Sera továbbra is csak puffogott, majd elmormolt valami olyasmit, hogy Maryden csak ágyba akarja vinni ezzel a hízelgéssel. Alistair elmosolyodott, a borongós hangulata ellenére is. – Azért legalább vidám dal.

Valóban az volt. Sokkal vidámabb, mint amit a Szürke Őrzőkről írt, annyi szent.

– Tényleg nem olyan rossz – ismerte el Sera szinte sértődötten, majd megfordult a széken, hátát a pultnak döntötte. Varric Alistair felé nézett, szemei vidáman csillogtak.

– Kártyázunk?

– Késő van – válaszolta lemondóan az Őrző, majd egyszerre kiürítette a korsóját. A bárd új dalba kezdett, ismét szomorú dallamok töltötték be a termet. Samsonról szólt. Hallotta már a nevét. Cullen, az Inkvizítor egyik tanácsadója személyesen ismerte, és Alistairhoz is eljutott az irománya róla, amit a katonáinak adott ki. Sütött belőle a gyűlölet.

– Ugyan, a szórakozáshoz sosincs késő.

Alistair fáradtan pillantott le a törpre, aki már a sokadik sörét kortyolgatta. Ma ért vissza az Inkvizítorral Valammarból, ahol vörös líriumot találtak. Kimerült lehetett, de nem mutatta ki. Sera helyeslően hümmögött, ami szokatlanul szolid volt tőle. Azután felpattant a székéről, megragadta az íját és elsétált valahová. Alistairt nem érdekelte túlzottan, merre.

– Muszáj ezt? – A háta mögül hallotta az éles, mennydörgő hangot, a kocsma pedig egy pillanatra elhallgatott. Ahogy hátranézett, Cullent pillantotta meg az ajtóban, oldalán az Inkvizítorral. Ajkai ingerülten megrándultak, ahogy a bárdra nézett. Marydennek nem volt jó estéje, szegény nőt ma már hárman is megszólták. Alistair azért elmosolyodott, amiért Cullen éppen úgy fejezte ki magát, ahogy ő.

Az Inkvizítor feléjük nézett, majd aprót biccentett. Néma csend kísérte őket, míg a pulthoz értek, aztán amint leültek, az emberek ismét beszélgetni kezdtek, a gitár ismét megszólalt. A bárd nem énekelt többet.

Tudta, hogy a tanácsteremből jönnek, a munka nyilván elhúzódott. Lavellan kifejezte örömét, amiért épségben ideért Skyholdba, majd nemet intett Cabotnak, amikor az itallal kínálta. Cullen brandyt kért, Alistair pedig intett a csaposnak, hogy neki is töltsön egyet. Összenéztek a parancsnokkal, de egyikük sem akart beszélgetni, tudták jól. A férfi szőke fürtjei visszagöndörödtek a nap végére, pedig minden reggel gondosan hátrasimítja a haját. Szemei alatt karikák húzódtak. Skyholdban senki sem alszik eleget.

Crestwoodban találkozott Lavellannal és a csapatával. Csak Varric, a Bika és Solas volt vele. Elmondta neki a gyanúját, miszerint a Hívást Corypheus idézte elő. Most is ott zsongott a fejében, halkan, a kocsma zaja épphogy elnyomta. De tudta, hogy amint visszatér a szoba sötétjébe, felerősödik majd.

Grimaszolva kortyolgatta a brandyt, a szeme sarkából pedig látta, hogy Cullen egy húzással ledönti a torkán. Lavellan aggódva figyelte őt. Megrázta a fejét, majd ő is eltüntette a maradék brandyt.

– Cassandra érdeklődött a könyvedről – szólalt meg az Inkvizítor, nyilvánvalóan Varricnak címezve a szavait. A törp elvigyorodott, még Cullen is elmosolyodott egy pillanatra. Alistair értetlenül pislogott.

– Megmondhatod neki, hogy igyekszem. – Varric magában mosolyogva kortyolt az italába, Alistair pedig továbbra sem értette a viccet. Bele-beleolvasott néhány könyvébe, tulajdonképpen szórakoztatóak. A Hightown-ban játszódó egy Donnen nevű alak történetét meséli el, egy másik pedig a Kardok és Pajzsok címet viseli. Ez utóbbi hatalmas bukás volt, Varric szerint. A történetét tekintve viszont arra tippelt, Cassandra erre kíváncsi, a harcos főhősnő biztosan inspiráló számára. Nem gondolta volna, hogy a nő olvas ilyesmit, azt pedig főleg nem, hogy épp Varric könyvét, akit láthatóan ki nem állhat…

Ó. Ez a vicc.

– Ali szerint túl késő van egy kártyapartihoz – szólt ismét Varric, az Inkvizítornak és Cullennek intézve szavait.

– Nem szeretek veled játszani – válaszolta Cullen halkan, éppen csak mormogva. Lavellan mosolyogva pillantott a parancsnokra, ami boldogabb időkre emlékeztette az Őrzőt. De most nem gondolhat rá. Ferelden hőse halott, és nem érintheti meg többé, nem hallhatja a hangját. Torka összeszorult, a kellemes hangulat ellenére is. Elmúlik valaha is a fájdalma?

– Késő van, Varric – erősítette meg az előbbi kijelentését, majd felállt. Mindannyian ránéztek, és érezte a hátában is a kíváncsi tekinteteket. Csak el akart vonulni innen, még úgy is, hogy tudta, a Hívás hangosabb lesz amint kiér a levegőre. Fáradt volt, ahogy bizonyára a többiek is. Elköszönt, majd megfordulva észrevette, hogy Solas eltűnt a korábbi helyéről. A Bika Kremmel beszélgetett a lépcső aljában. Serát sehol sem látta.

Becsukta maga után az ajtót. A hűvös levegő ellazította. Skyhold a havas hegyekben volt, kicsit alacsonyabban ugyan, mint a csúcsok. Furcsa módon az erődítményen belül nem volt hó, a hatalmas kertben még egy kertész is dolgozott. Mágiára gyanakodott, ami nem lehetetlen, hiszen még az elfek építették olyan régen, hogy arra már senki sem emlékezhetett.

A főépület felé sétált, fellépdelt a lépcsőkön, majd lefordult arra, amerre a szállása volt. Elhaladt jó néhány ajtó előtt, majd ismét kilépett a levegőre. Egy hosszabb folyosó vezetett a falakon kívül, amely a kertre nézett.

Amint becsukta maga után az ajtót, reszketve kiengedte a benntartott levegőt. A szobája egyszerű volt, ablak nélküli. Néhány gyertya mégis pislákolt, friss ágyneműje is volt. Nyilván nemrég járhatott erre valaki. Nem zavarta, hogy engedély nélkül beléptek a szobába, hiszen csupán néhány napig marad, ha minden jól megy. Személyes holmija nem sok volt, a táskája érintetlenül hevert a széken, ahogy hagyta. Leoldotta magáról a páncélját, majd felvett egy meleg köntöst, amit szintén az ismeretlen készített ki neki. El tudta képzelni, hogy itt mindenki meleg ruhákban alszik.

Hawke már azután, hogy megérkeztek, továbbállt. Az Inkvizítor még Crestwoodban megbeszélte vele, hogy menjen előre és próbáljon az Őrzők nyomára bukkanni. Remélte, hogy nem keveredett bajba. A Hívás duruzsolása erősebb lett, zúgott a füle és remegett a keze. Tudta, hogy az egész illúzió, mégis a szívébe költözött a reménytelenség, a halálvágy. Karddal a kezében kell meghalnia, az ellenségeiket kaszabolva mélyen a föld alatt. Ő is egy Őrző. Az a dolga, hogy megvédje a világot az elfajzott lényektől, akik a mélyből törnek elő és a rendjük nélkül elárasztanák Thedast.

Suttogtak a fejében, és hiába kántálta magában azt, hogy ez nem igazi, nem tudott megálljt parancsolni. Megmosta az arcát az éjjeliszekrényre készített tálban, a víz jeges érintése a bőrén megnyugtatta. Csupasz lábát csiklandozta a földre terített bunda. Cullen köpenyére emlékeztette. A parancsok mindig egy hatalmas szőrmét hordott a vállain, amitől nagyobbnak, tekintélyesebbnek tűnt az egyszerű katonánál. Arca mindig szigorú, látta rajta, hogy igyekszik fenntartani a fegyelmezettségét. De legbelül szenved. A lírium megvonásától, az emlékektől, és Alistair felismert még valamit a szemében. Valamit, amit ő is nagyon jól ismert.

Kíváncsi volt a teljes történetre. Tulajdonképpen mindenki története érdekelte, szerette tudni, kikkel dolgozik együtt. Hawke valamennyire felvilágosította az Inkvizítorról, a találkozó pedig jobban sikerült, mint várta. Lavellan józan stratéga, kellemes társaság, és egyáltalán nem szállt el a hírnévtől, mint ahogy sokan tették volna a helyében. Ebben benne lehet az is, hogy dali elf. A vadonban élt, nem pedig valamelyik arisztokratát szolgálta az Ébredő Tengeren túl. Varrictól tudta, hogy a klán egyik legjobb vadásza, a Konklávéra pedig kémkedni küldték.

Nemsokára kopogtatást hallott. Alig tudta kiszűrni a Hívás hangzavarából, egy pillanatig értetlenül meredt az ajtóra. Aztán megint kopogtattak. Két határozott kopp. A kilincs felé nyúlt.

Cullen állt az ajtajában, Alistair legnagyobb meglepetésére. A férfi arcát halványan megvilágította az odabentről kiszűrődő, pislákoló gyertyafény. Arca kissé vörös volt az időközben feltámadt hideg széltől, haja pedig a délután látottaknál jóval rakoncátlanabbul hullott az arcába.

– Csak tudni szeretném, minden rendben van-e.

A hangján tisztán hallatszott, hogy általában katonáknak szokott parancsolni. Mintha csak egy gyászoló fiút akarna nyugtatgatni a gyakorlótér szélén, akinek nincs ereje az aznapi edzéshez. Valószínűleg ez mindennapos jelenség volt itt.

– Rajtad is múlik a küldetés sikeressége. Nem engedhetem meg, hogy…

– Nem bíznád egy labilis Őrzőre az Inkvizítort. Értem – vágott a szavába Alistair kicsit talán élesebben. Cullen felhúzta a szemöldökét, az ajkai feletti sebhely pedig húzódott, ahogy grimaszolt. Szóra nyitotta a száját, de szinte azonnal be is csukta. Lassan bólintott, majd sarkon fordulva elsétált.

~ ~ ~ ~

Másnap korán ébredt, nyugtalanul aludt az ismeretlen szobában. Első dolga volt kinyitni az ajtót a szellőzés végett. Az ég alja éppen csak világosodott, nem sok mozgást látott. Eszébe jutottak a hajnali körök, amiket Duncan futtatott velük egy élettel ezelőtt, és az izmai már az emlék gondolatára is sajogni kezdtek. Aztán valamiért arra gondolt, hogy valószínűleg Cullen is éppen ezt csinálja a saját embereivel.

Felbosszantotta az esti látogatása, de pusztán csak azért, meg igaza volt. Ki bízna meg azonnal egy dezertőr Szürke Őrzőben? Tudta jól, hogy szemmel fogják tartani. Rádöbbent, hogy talán a tegnap este is csak egy próba volt. De megértette a bizalmatlanságukat. Még Varric és Hawke kezeskedése ellenére is könnyedén átverhetné őket.

Természetesen esze ágában sem volt ilyesmit tenni. A Szürke Őrzők alkotják a családját már több, mint tíz éve. Meg akarta menteni őket Corypheustól, akár az élete árán is. Nem fogja hagyni, hogy a rend eltűnjön, hogy az Őrzők eldobják az életüket egy megtévesztett parancsnok miatt. Mert őszintén hitte, hogy Clarel főparancsnoknak valaki hazudott. Máskülönben soha nem vetemedne ilyesmire. Nem tudta még pontosan, mi történik velük, de ki fogja deríteni. És ha ehhez az Inkvizíció segítsége kell, akkor hozzájuk fordul és elkötelezi magát az ügyük mellett.

Úgy döntött, fut egy kört. Skyhold hatalmas volt, ráadásul az erősség a hónapok folyamán kinőtte magát, a falakon túl is felhúztak néhány barakkot. Könnyű cipőt húzott a meleg nadrághoz, aztán felvett egymásra két hosszú ujjas felsőrészt és remélte, hogy nem fog átfagyni a hóval szórt hegyoldalon. Kilépve az ajtaján összerezzent, majd ugrált néhányat, aztán nekiiramodott. Amíg lejutott az udvarra, a rengeteg lépcsőzéstől már sajgott a combja. Ment egy kört a kertben, aztán az udvar alsó és felső felét is körbefutotta. Végül kirohant a nyitott kapun, át a hídon, mely összekötötte az erődöt egy kisebb csúccsal. Az ottani toronyból egy csigalépcső vezetett lefelé.

Amint kiért az alacsonyabban fekvő fennsíkra, lelassítva elámult az Inkvizíció hadseregének táborán. Sötétben érkezett meg, így nem látott sokat belőle, de most a hajnali fényben egészen ledöbbent a látványán.

Azonnal meglátta Cullent, ahogy két párbajozó mellett áll. Felismerte a szőke hajáról és a szőrméjéről. Még mindig kissé neheztelve elfordult, majd ismét futólépésben elindult, hogy megkerülje a tábort. Néhányan, akik még csak most kászálódtak ki a sátraikból, álmosan felpillantottak rá. A parancsnok zengő hangja töltötte be a hajnali levegőt, Alistair pedig magában vigyorogva gondolt a szerencsétlen, későn kelő katonákra.

A Hívás elhalkult, felváltotta a torkában dübörgő szívének hangja. Izzadtság csorgott az arcán, izmai sajogtak. Amikor körbeért, elhaladt a gyakorló katonák mellett, de nem nézett fel se rájuk, se a parancsnokra. Azonban érezte magán a tekinteteket. Fájó lábakkal visszalépcsőzött a szobájáig.

~ ~ ~ ~

Délben az Inkvizítor összehívta a tanácsot. Alistair is hivatalos volt rá. Ahogy belépett a terembe, minden szem rászegeződött. Ott volt Leliana a kiismerhetetlen mosolyával, Josephine, a nagykövetük, Cullen a szokásos szőrméjében, éppen felnézett a térképről, valamint az Inkvizítor. A szoba egyetlen berendezési tárgya egy hatalmas asztal volt középen, eköré gyűltek a tanácstagok. Alistair becsukta maga után az ajtót, majd Lavellan mellé sétált.

– Őrző – üdvözölte egy biccentéssel kísérve az elf.

– Miről maradtam le? – Igyekezett megnyerő mosolyt villantani. Az asztalra terített térképre pillantott. Ferelden és Orlais látszott rajta, északon pedig az Ébredő Tenger, melynek széles sávja elválasztotta Thedas északi részét a délitől. Nem messze a tengertől ott volt Crestwood, ahol találkozott Hawke-al és az Inkvizítorral. Egy fémből készült apró, leegyszerűsített erődítmény makettje jelezte, hogy van ott egy erőd, amit akár el is lehetne foglalni, hogy növeljék az Inkvizíció befolyását. Volt még néhány hasonló ilyen makett, az egyik Orlais délnyugati csücskében. Adamant. A Szürke Őrzők régi erődje.

– Clarel Adamantban van – jelentette ki, mire a parancsnok vele szemben felnézett. Nem tudhatta biztosra, de ez a logikus következtetés. – A sivatagban nem sok olyan építmény van, mint ez. Ráadásul az Őrzőké volt. Szerintem oda vonult vissza, kellően elszigetelt és jól védhető.

– Mi is ezt gyanítjuk – kontrázott rá Leliana, aki előtt tucatnyi jelentés állt az asztal sarkán. – Az ügynökeim mozgást jelentettek, minden Őrzőt odarendeltek. Hetek óta szállingóznak.

– Meg kell ostromolnunk.

Cullen szavai keményen csengtek, de a tekintete bizonytalanul kereste az Inkvizítorét. Az elf elvette a Skyholdnál álló oroszlánfigurát, és Adamanthoz tette. Az oroszlán a csapataikat jelképezte, és kétségtelen, hogy magáról Cullenről mintázták. Szőke hajával és a szőrméjétől nagyobbnak látszó férfi valóban oroszlánszerűnek tűnt. Alistair elmosolyodott, a parancsnok pedig egy másodpercre rápillantott. Gyorsan elkapta a tekintetét.

– Nem hagyhatjuk védtelenül Skyholdot. Ha átmasírozunk egész Orlais-n ezer emberrel, azt észre fogják venni. Ki is használhatják. – Lavellan szinte bocsánatkérően nézett rá, majd a térképhez fordulva elgondolkodva hozzátette. – Skyholdot egy maroknyi ember is meg tudja tartani, igaz. Emberek ellen. Corypheus fél óra alatt eltörölte Havent, a sárkányával szemben Skyhold sem tartana ki sokáig. Várnunk kell, míg összeszedjük a sereget.

Alistair szemei elkerekedtek, méltatlankodva fonta össze karjait maga előtt.

– Minden egyes nappal több Őrzőt veszítünk. Beszélnem kell a főparancsnokkal.

– De ahhoz előbb el kell jutnod hozzá. Ami azt jelenti, hogy át kell verekedned magad egy erődnyi harcképzett Őrzőn. – Cullen az asztalnak dőlt, két kezével tartva magát fölé hajolt. – Több ember kell. Redcliffe-ből kivonhatnánk néhány csapatot. – Megfogott egy másik oroszlánfigurát az említett város helyén, majd Skyholdhoz tette. Lavellan elgondolkodva figyelte a térképet. – És vannak még Orlais-ben is embereink. Harding tábora a sivatagban, például. Ha egyidőben elindítjuk innen az embereinket Adamanthoz, és Skyholdba rendeljük a Redcliffe-ben állomásozókat…

– Írok néhány minket támogató orlais-i grófnak – tette hozzá a nagykövet, majd feljegyzett valamit a táblájára. – Szabad átvonulás végett.

– Csak azután induljanak, hogy Hawke megerősíti a gyanúnkat. – Lavellan visszapakolta a figurákat a helyükre. – Ki kell derítenünk, mi folyik ott pontosan, nem vezethetjük át a seregeinket az egész országon a semmiért. Cullen, minden katonát Skyholdban akarok látni, amikor visszaérek...

– Ezzel csak vesztegetjük az időnket. Az Őrzőkből nem lesz semmi, mire odaérünk.

– Nem a rend a legfontosabb.

– Akkor akár el is sétálhatok.

Cullen és Alistair farkasszemet néztek. Nem a rend a legfontosabb? Alistair csupán ezért egyezett bele az egészbe. Meg akarja menteni őket, megint. Nem tudná elviselni, ha ismét szétesnének az Őrzők. Az utóbbi tíz évet azzal töltötte, hogy újra felépítse őket a semmiből. Ferelden hőse nem helyeselné, ha nem tenne meg mindent ennek érdekében. Végül Cullen felsóhajtott, majd felegyenesedett.

– Nyilván megteszünk mindent. Valószínű, hogy a rend körében is vannak olyanok, akik nem helyeslik Clarel döntéseit. De ha most azonnal odamegyünk, teljesen felkészületlenül egy ostromra, nemcsak az Őrzők fognak elveszni.

Alistairnek be kellett látnia, hogy a parancsnoknak igaza volt. Lelianára pillantott, aki aprót bólintott. Ő is helyesli. Lavellan ismét a térképre mutatott.

– Addig visszamegyek Crestwoodba. Nem tudtam foglalkozni az ottani helyzettel, azonnal megkerestem az Őrzőt, de a polgármesternek szüksége van rám.

Elkezdték megvitatni Crestwood állapotát, Alistair pedig úgy döntött, nem figyel tovább. Ez még legalább egy hónap várakozást jelent, és már most tudta, hogy bele fog őrülni. Legalább a Hívás ne zsongna a fejében ennyire… Hiába tudta, hogy csak Corypheus generálja, folyamatosan a tíz évvel ezelőtti eseményekre gondolt. Duncan és a király halálára, a fereldeni Őrzők megsemmisülésére. A reménytelenségre, ami azokat a heteket, hónapokat jellemezte. Remélte, hogy Hawke siet. Rajta múlt most minden.
Elolvasom Shadows Fall: I

5 megjegyzés:

  1. Kedves Adri! :)

    Bocsánat, hogy ide írok, de arról lenne szó, hogy szeretnék veled egy interjút készíteni a blogomra! Lehetne, hogy megbeszéljük a dolgokat e-mail-ben? Előre is köszönöm! ^^

    //ez a címem: lostinstereo-blog@freemail.hu

    Amber

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, szia! A chat lassan visszakerül, csak gondjaim vannak vele a designváltás miatt :D
      Írok neked e-mailt :) <3

      Törlés
    2. Köszönöm, már írom is a részleteket! ^^

      Törlés
  2. Fúúú. Szeretni fogom ezt a fandomot is, úgy érzem, mert máris beszippantott a világ :D Szépen lecsekkoltam a karaktereket is, hogy el tudjam képzelni a dolgokat. (Btw, imádom az új betűtípust *-* )
    Szimpatikusak a karakterek, a történet pedig izgalmasnak ígérkezik, szóval alig várom a következő részt :3 A csodás stílusodat meg már meg sem említem, annyit tömjéneztem már, de azért mégis, mert odáig vagyok érte és mindig képes teljesen elbűvölni.

    PS.: Kamarás? Na ez kemény. xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát engem is beszippantott. Te jó ég, de mennyire :D Vizsgaidősuck után ezt toltam két hétig :D Csekkoltad a karaktereket, hm? :3 Mit szólsz Cullenhez? :D Amikor én így megláttam a játékban, szerelmes lettem. :D
      A betűtípus is imád téged :3 Most végre valami talpasat akartam.
      Majd lassan akkor hozom, csak még át kéne nézni egyszer-kétszer :D De meg van írva előre három, úgyhogy szeretnék ezzel is hasonlóan haladni, mint a Papírvirágokkal :)

      Ja. Kamarás. Azzal a lendülettel, hogy elindítottam a játékot kapcsoltam is ki és visszaállítottam a nyelvet angolra :D

      Törlés